Megszólalt az a mentőápoló, akit azért jelentettek fel, mert másfél percre megállt hamburgert venni: ezt mondta a videóban
|Óriási felháborodás tört ki azt követően, hogy valaki feljelentett egy mentőápolót, mert a hölgy megállt egy büfénél hamburgert venni.
Az életmentők természetesen nem ellátás alatt vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg egy pillanatra, ami nem veszélyeztette az egység riaszthatóságát és nem befolyásolta a „bevonulás” útvonalát.
A mentőautó fedélzeti számítógépe alapján az egész megállás mindössze 1 perc 51 másodpercet vett igénybe. Valakinek mégis szúrta a szemét.
A feljelentő azonban pont ellentétes hatást ért el: az emberek kiálltak a mentőápoló mellett, több büféhálózat is ingyen hamburgereket ajánlott fel a mentősöknek, akik ezekben a hónapokban erejüket megfeszítve dolgoznak azért, hogy mindenkihez időben oda tudjanak érni.
Buvár Mariann mentőápoló elmondta, mennyire jól esett neki, hogy a főnökei, munkatársai és sok civil is kiállt mellette. Sőt, jólelkű büfések, éttermesek biztosították őt és bajtársait is a támogatásról. Nagylelkű felajánlások is jöttek, így több helyen kedvezménnyel vagy ingyen juthatnak ennivalóhoz a mentősök abban a húsz percben, ami rendelkezésükre áll egy szolgálat alatt.
Itt meghallgathatod Mariann üzenetét:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!