Megjelent a rendelet a dátumokkal! Eddig tartanak az árstopok:

Arról már biztos többen is értesültek, hogy a benzin- és az élelmiszerárstop meghosszabbításáról döntött a kormány szeptember 17-én.

A Magyar Közlöny most csütörtök esti számában pedig megjelent az erről szóló kormányrendelet is. Így mindez már hivatalossá is vált.

Gulyás Gergely a szeptember 17-én a Kormányinfón elmondta azt is, hogy a december 31-én lejáró kamatstopot is meghosszabbítja a kormány legalább fél évvel.

A csütörtök esti Magyar Közlönyben pedig ezzel összhangban megjelent az erről szóló kormányrendelet is.

A rendelet szerint az árstopos rendelkezések hatályát október 1-ről december 31-re módosítják.

Újraszabályozták a kisbenzinkutaknak járó támogatásokat is, ezeknek a határidejét az üzemanyagárstophoz igazították.

Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában elmondta: Magyarország Európában “messze az első helyen van” a családoknak nyújtott védelmi rendszer tekintetében.

Ezt egyelőre bírja a magyar költségvetés, és jó reményei vannak, hogy ezt a rendszert fenn tudják tartani 2023-ra is – jelentette ki.

Kitért arra is, hogy a kormány a családok védelme érdekében tűzifaprogramot és barnaszénprogramot is indított, bevezette az árstopokat, a kis- és középvállalkozások számára pedig 200 milliárd forintos támogató programba kezd, valamint gyármentő programot is indít, munkahelyvédelmi akciótervet készít elő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Forrás: MTI)