Meghalt Szersén Gyula Jászai Mari-díjas színművész: az egyik legkedveltebb szinkronhang volt, hangját szinte mindenki ismerte
|Életének 81. évében elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari és Tolnay Klári-díjas színművész. Halálhírét lánya tudatta a Facebookon.
1940. november 22-én született Budapesten. Szülei Szersén Gyula és Szeszák Margit voltak. 1965-ben kapott oklevelet a Színművészeti Főiskolán, bár 1958-tól már szerepelt az Állami Déryné Színház és a Vígszínház színpadán.
Szersén Gyula 1965-től 2005-ig, negyven évig volt tagja a Nemzeti Színháznak, erről egy interjúban, korábban azt mondta:
„Egészen 2005-ig, 40 éven keresztül léptem fel a Nemzeti színpadán, de visszavonultam, mert bevallom, elég volt. Egy idő után be kellett fejezni, hogy úgy emlékezzenek rám, ahogyan én szeretném.”
Rengeteg emlékezetes színpadi szerep fűződik a nevéhez, ám hangját leginkább a szinkronokból ismerhetjük: kivételesen kellemes orgánuma miatt az egyik legkedveltebb szinkronszínész volt.
Charles Bronson állandó magyar hangja volt, számtalan sorozatban és filmben hallhattuk őt: többek között Paul Newman vagy William Shatner is az ő hangján szólalt meg.
Ha meghallod a hangját, biztos neked is ismerős lesz:
Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük.