Meghalt a világbajnok magyar kézilabdázó

Gyászol minden sportszerető magyar: Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus.

A Bp. Spartacus játékosaként 33 alkalommal védte a nemzeti együttes kapuját 1960 és 1966 között.

1962-ben világbajnoki ötödik helyezett, három évvel később pedig az NSZK-ban vb-aranyérmes magyar csapat tagja, egyben kapitánya volt.

Az ő szerencsés választása nyomán jutott ki a magyar együttes az 1965-ös vb-re,

Az NDK elleni selejtező összesített 12-12-es döntetlenjét követően sorsolással Magyarország szerezte meg a vb-kvalifikációt – emlékeztet rá a hazai szövetség.

A Bp. Spartacus csapatával 1965-ben BEK-döntőt, 1964-ben és 1966-ban BEK-elődöntőt játszott.

A fővárosi klubbal 1960 és 1965 között, valamint 1967-ben, a Vasassal 1972-ben és 1973-ban magyar bajnok lett. 1963-ban és 1968-ban Magyar Kupa-győztes volt

Guricsné Pásztor Erzsébetet a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Nyugodjon békében.

(Forrás: MTI)