Meghalt a világ egyik leghíresebb operaénekese, aki többször járt Magyarországon is

Életének 83. évében, koronavírus-fertőzés következtében elhunyt Jevgenyij Nyesztyerenko, napjaink egyik legnagyobb operaénekese.

Nyesztyerenko Moszkvában született 1938. január 8-án. Mérnöki diplomát szerzett 1961-ben, de aztán 1965-ben a leningrádi állami Rimszkij-Korszakov konzervatóriumot is elvégezte. 1970-ben Moszkvában megnyerte a nemzetközi Csajkovszkij-énekversenyt, amely elindította pályafutását. Egy év múlva már a moszkvai Nagyszínház vezető énekese volt. 1971 és 2000 között volt a Bolsoj Színház szólistája – írja a papageno.hu, az orosz TASS hírügynökségre hivatkozva.

Élete első külföldi fellépését Magyarországon tartotta 1970-ben, 1981-ben Ferencsik János vezényletével vette fel A kékszakállú herceg várát, 1985-ben ő volt az első külföldi, aki Bartók Béla operáját magyarul énekelte Budapesten.

Színház.org szerint 2012-ben a Szent Efrém Férfikar vendégeként a Máriapócsi kegytemplomban és a Szent István-bazilikában lépett fel, Magyarországon ekkor énekelt először koncerten szláv egyházzenét. Énekelt a Bartók Szemináriumon és Fesztiválon, meghívták a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválra, valamint a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválra, 2013-ban a Magyar Állami Operaházban adott orosz dalestet.

Nyugodjon békében.