Meghalt a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző Ennio Morricone, mi egyik leghíresebb művével emlékezünk rá

Ma hajnalban, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző – közölte családja az ANSA hírügynökséggel.

1964-től dolgozott együtt Sergio Leonéval – e párosítás szerencsésnek bizonyult és meghozta számára a világhírnevet, közben Bernardo Bertoluccival is dolgozott. A leonei, kicsit méltatlanul spagettiwesternnek nevezett műfajról ma már bizonyára elképzelni sem tudnánk, milyen lehetett volna Morricone zenéi nélkül; ez utóbbi teljesen a műfaj egyik igen fontos, már-már kötelező jellegzetességévé vált. Leone olyan filmjei számára írt zenéket, mint az Egy maréknyi dollárért (1965), vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat (1968).

A következő westernfilm elkészülése során – Pár dollárral többért Leone ragaszkodott ahhoz, hogy a képet igazítsa a zenéhez, ezért Morriconénak előbb meg kellett írnia a zenét, és csak azután kezdtek neki a forgatásnak, ahol a jelenetek felvétele során lemezről játszották a zenét. Ugyanezen technikát alkalmazták később a Volt egyszer egy Amerika című filmnél, hogy a színészekre hasson a drámai zene, így javítva játékukon. Leone több teret engedett filmjei során a zenének, mint más rendező.

A western műfaján kívül filmdrámákhoz is írt zenét – például ilyen a Mindenki jól van (Stanno tutti bene, 1990) – vagy történelmi filmekhez (Sacco és Vanzetti, Galileo Galilei (1968), vagy kalandfilmekhez, – sorozatokhoz (Maktub, a sivatag törvénye, 1989; A Szahara titka, az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Vörös Szonja, 1985).

A magyar Koltai Lajos operatőrrel háromszor dolgozott együtt: a Maléna, Az óceánjáró zongorista legendája és a Sorstalanság c. filmek felvételekor, utóbbi zenéjét a Magyar Rádió 22-es stúdiójában vették fel.

Számtalan díja van, köztük két Oscar-díj: 2007-ben életműdíjat kapott, 2016-ban pedig még egy Oscart az Aljas nyolcas című fimért.

Egyik leghíresebb munkájával, a Volt egyszer egy vadnyugat filmzenéjével búcsúzunk tőle:

Nyugodjon békében.

(Adatok forrása: Wikipedia)