Már tudják, hogyan töltötte utolsó napjait Diane Keaton! Szívszorító, ami kiderült:

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Diane Keaton amerikai filmcsillag, az Annie Hall, A keresztapa-trilógia, és az Elvált nők klubja című filmek sztárja – közölte szombaton a People magazin a család szóvivőjére hivatkozva.

A színésznő a Woody Allen rendezésében készült, Annie Hall című filmért 1978-ban kapott Oscar-díjat, emellett a Vörösök, a Marvin szobája és a Minden végzet nehéz című filmekben nyújtott alakításáért is Oscarra jelölte az amerikai filmakadémia.

Los Angelesben született Diane Hall néven, apja mérnök, anyja félhivatásos fényképész (és korábbi Mrs. Los Angeles) volt. Kaliforniában folytatott színészi tanulmányokat, majd egy kis New York-i színházban debütált, ekkor vette fel anyja családnevét.

A színésznő 1968-ban beugróként került a Hair című musicalbe a Broadwayn. Nemsokára eljátszhatta Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékának egyik főszerepét is, és alakításáért Tony-díjra jelölték.

Pályája során számos alkalommal formált meg érzékeny, okos és humoros, ugyanakkor excentrikus, szabad szellemű, független gondolkodású nőket. Színészetét Oscar-díja mellett két Golden Globe-díjjal is elismerték, megkapta a brit filmakadémia díját, és több életműdíjjal is kitüntették.

Soha nem ment férjhez, Woody Allen után Al Pacinóhoz és Warren Beattyhez is romantikus szálak kötötték. Ötvenes éveiben két gyermeket fogadott örökbe. A színészet és a rendezés mellett a fotózás és díszlettervezés is foglalkoztatta.

Önéletrajzi könyve 2012-ben magyarul is megjelent (Játszd újra, Diane!) Váratlan halálhíre az egész művészvilágot megrázta.

A People magazinnak a színésznő egyik barátja azt is elárulta, hogyan teltek Diane Keaton utolsó napjai: „Egészen a végéig annyira vicces volt. Pontosan úgy élt, ahogy mindig is akart, a saját feltételei szerint, azokkal az emberekkel és dolgokkal körülvéve, akiket igazán szeretett.”

A színésznő tehát egész a végéig úgy élte az életét, ahogy szerette volna. Ez igazán irigylésre méltó.

Ez a videóösszeállítás a legutolsó fotókat gyűjtötte össze Diane-ről. Nyugodjon békében.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!