Májusban kezdődik a konvektorcsere program: akár 750 000 Ft-ért is pályázhatsz

Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára a Construma építőipari kiállítás részeként felépült ÖkoCity bemutatóház megnyitóján szerdán Budapesten.

Az MTI beszámolója szerint Weingartner Balázs az alprogramról elmondta, a támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, akár 750 000 forint is lehet. Az államtitkár kiemelte, az alprogramban nem csak a konvektorok cseréjére, hanem már a teljes fűtési rendszer korszerűsítésére is lehet pályázni.

Weingartner Balázs kiemelte, a pályázat részletes leírása már elérhető a konvektor2019.nfsi.hu  portálon, az érdeklődőknek azt javasolta, hogy minél előbb tanulmányozzák át a dokumentumokat. A pályázati kiírásban megfogalmazott műszaki elvárásoknak megfelelő gázkonvektor készülékekre darabonként 60 százalékos támogatás mellett bruttó 96 ezer forint támogatás igényelhető. 

Az újranyitott pályázat a beérkezett lakossági igényekre és szakmai javaslatokra figyelemmel több ponton változik, egyszerűbbé válnak a feltételek. Például az idén az érvényes bérleti szerződéssel rendelkező, önkormányzati bérlakásban élők is részt vehetnek az alprogramban. Weingartner Balázs szólt arról is, hogy az Otthon melege programban eddig 300 ezer háztartás korszerűsítésére nyílt lehetőség 36 milliárd forint keretösszegben.

A pályázat lehetőséget nyújt a lakosság számára, hogy lakóépületekben, illetve társasházi lakásokban található elavult gázkonvektorok cseréjével hozzájáruljanak Magyarország klímavédelmi céljaihoz, egyszersmind csökkentsék energiafogyasztásukat és a belőle eredő kiadásaikat.

Jelen pályázati kiírásra kizárólag magyar adóazonosító jellel rendelkező természetes személyek nyújthatnak be pályázatot, aki:
• a beruházással érintett ingatlanban tulajdonjoggal rendelkezik, vagy
• a beruházással érintett önkormányzati tulajdonban lévő bérlakásnak érvényes bérleti szerződéssel rendelkező bérlője.
Egy magánszemély csak egy épület/lakás vonatkozásában részesíthető támogatásban, illetve ugyanazon épületre / lakásra vonatkozóan csak egy pályázat részesíthető támogatásban.

A pályázat keretén belül a pályázat benyújtását megelőzően használatban lévő (lakott), földgáz üzemű konvektoros fűtési rendszerrel rendelkező, a Pályázó magánszemély tulajdonában álló vagy önkormányzati bérlakásként funkcionáló lakóépületek, illetve társasházi lakások energetikai felújítására igényelhető támogatás.
Jelen pályázati kiírással a kimutatható energia-megtakarítást és CO2 kibocsátás csökkenést eredményező konvektoros fűtési rendszerek korszerűsítése, felújítására irányuló beruházások támogathatóak.

A támogatás minimális mértéke az elszámolható bruttó költségek 10 %-a, de minimum 50.000 Ft, maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 %-a, de maximum 750.000 Ft. A projekt keretében a gázkonvektor készülékek bruttó 160.000 Ft egységáron számolhatóak el. Amennyiben egy készülék ennél magasabb áron kerül beszerzésre, a bruttó 160.000 Ft egységár feletti összeg nem elszámolható költségnek minősül.

Az alprogram 2019. évi újranyitásakor pályázatot elektronikusan benyújtani 2019. május 20. 10:00 órától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges.
A pályázat benyújtásának végső határideje 2019. augusztus. 30.

A pályázati felhívás itt érhető el.

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla! 

(Forrás: MTI)