Majoros Hajni 19 napig küzdött a világjárvánnyal: “Hogy túlreagálom a helyzetet? Cseppet sem, megéltem, átéltem és…”

Nemcsak Majkát, hanem párját, Majoros Hajnit is igencsak megviselte a világjárvány. 19 napig küzdött a fertőzéssel. Voltak közte jobb is rosszabb napok is. Így ír minderről a közösségi oldalán:

“Ezt valóban komolyan kell venni, mert ez nem az a helyzet, amikor legyintünk, és azt mondjuk, hogy velem ez úgysem történhet meg. Higgyétek el, megtörténhet, bárkivel, bármikor, és sajnos bármilyen kimenetellel. Hogy paráztatni szeretnék bárkit? Hogy túlreagálom a helyzetet? Cseppet sem, megéltem, átéltem és jelentem, túléltem. Pedig sokszor megfordult az én fejemben is, hogy b…a meg, ebbe belehalok, annyira szenvedek.”

“Első pár nap arról szólt, hogy szipogok, tüsszentek, fáj a fejem, de ez a csalóka novemberi időjárásnak is betudható volt, hiszen kabátban melege volt az embernek, pólóban meg fázott.. Harmadik, és negyedik napon már esti belázasodás, napközbeni hőemelkedés, majd hát- és ízületi fájdalom.”

Ezután derült ki Hajniról is, hogy pozitív. Az elmúlt hetek különösen embert próbálók voltak számára, főleg úgy, hogy Majka ebből az időszakból a legtöbb napot kórházban töltötte.

“November 26., a 19., azaz tizenkilencedik nap. Negatív. Most hogy érzem magam? Pff. így. Fejfájás, zsiborgó érzés a testemben, szédülés, fáradság, gyengeség”

– írta, hozzátéve, hogy most leginkább egy zombihoz tudná hasonlítani magát, annyira elfáradt és kiégett ebben a 19 napban, de nagyon örül neki, hogy végre túl van a nehezén és reméli, hogy párja, Majka is hamarosan teljesen felépül majd.

Hajni teljes bejegyzését IDE kattintva tudod elolvasni.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk! Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Tv2)