Magyar Péter letolvajozta Pócs Jánost, ám azonnal jött a még durvább válasz! Videón az őrületes csörte:
A csütörtöki parlamenti ülésen újra összecsapott Magyar Péter és Pócs János. A vita előzménye, hogy Pócs személyes érintettség miatt kért szót, miután Magyar korábban több alkalommal is lopással, illetve a nyuszimotorok ügyével hozta összefüggésbe a fideszes képviselőket.
Pócs azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök „minden második szavában” lopással vádolja őket. Azt mondta: nem kötelesek eltűrni, hogy Magyar Péter nyuszimotorok ellopásával vádolja őket, és kilátásba helyezte, hogy jogi úton is fellépnek az ilyen kijelentésekkel szemben.
A helyzet akkor vált igazán személyessé, amikor Magyar Péter kapott szót Pócs felszólalására reagálva.
Magyar azt mondta, sok mindent elvisel, többek között azt is, hogy az elmúlt években a propagandában a családját és a gyerekeit támadták, de azt nem, hogy Pócs a gyerekeivel kapcsolatos állításokat tesz róla.
Ezután fordult vissza a nyuszimotorok ügyéhez. „Igen, ön egy tolvaj!” – mondta Magyar Pócsnak. Ezután azzal vádolta a fideszes politikust, hogy közpénzből vitt óvodás és bölcsődés gyerekeknek műanyag nyuszimotorokat, amelyek Magyar szerint jóval olcsóbban is beszerezhetők lettek volna.
Azt állította, hogy aki közpénzből ilyen módon juttat gyerekeknek ajándékot, és ezt kampánycélokra használja, az szerinte „a mi szemünkben és minden becsületes magyar ember szemében egy tolvaj.
Közben 2 napja mindenki erről a Magyar Péter-képről beszél, most végre megérkezett a hozzá tartozó videó is: ide kattintva láthatod.
Pócs János a saját felszólalásában nemcsak visszautasította a lopással kapcsolatos vádakat, hanem személyeskedő megjegyzéseket is tett Magyar Péterre.
Többek között arról beszélt, hogy szerinte Magyar a „gyerekkori szeretethiányát” próbálja kompenzálni, és a miniszterelnök gyerekeit sajnálta:
Oszd meg, hogy mások is megnézhessék!