Kiderült, szabad-e dohányozni azokon a közterületeken, ahol kötelező a maszkviselés: szerinted ez így méltányos?

A Baranya megyei hírportál, azaz a bama.hu egy olvasója aziránt érdeklődött, hogy azokon a közterületeken, ahol maszkot kell viselni, szabad e dohányozni.

A lap megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, az illetékesek pedig az alábbi választ küldték az ügyben a bama.hu portálnak:

„A maszk gyakori le- és felvétele járványügyi szempontból veszélyes, növeli a megfertőződés veszélyét. A járványügyi előírások szigorú betartása különösen fontos, a kényelmi szempontok ebben a helyzetben másodlagosak.”

Felhívták a figyelmet arra is, hogy mindenhol tilos a dohányzás, ahol eddig is tilos volt, ezen túlmenően a maszkviselés szabályait figyelembe véve a vészhelyzet alatt ott is tilos a dohányzás, ahol kötelező a maszk használata. A dohányzásra kijelölt helyeken továbbá kerülni kell a tömörülést, és figyelni kell a 1,5-2 méteres távolságtartásra is.

„Amennyiben a szigorító intézkedések hatására az elszívott cigaretták száma csökken, úgy saját egészségünk védelméhez nagyban hozzájárulhatunk” – tették hozzá.

Mindez tehát azt jelenti, hogy azokon a közterületeken (tehát pl. Budapest és a legtöbb nagyváros majdnem teljes területén), ahol kötelező a maszkviselés, ott nem lehet dohányozni.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!