Kiderült, miért reggelizett szombaton Belgrádban Orbán Viktor: meglepő, mit néz meg közösen a szerb elnökkel

Belgrádban tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Aleksandar Vucic szerb államfővel.

A megbeszélés fő témája a két ország hadiipari együttműködésének elmélyítése volt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A miniszterelnököt Szalay-Borovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Palkovics László, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója és Kovács József nemzeti információs államtitkár is elkísérte Belgrádba.

A tárgyaláson áttekintették Magyarország és Szerbia katonai együttműködésének lehetőségeit.

Megállapították: a következő években megnyílik az út a haditechnikai és haderőfejlesztési kooperáció új szintre emeléséhez.

Orbán Viktor és Aleksandar Vucic megvitatták az európai biztonsági helyzetet és az ukrajnai háború fejleményeit, valamint a Nyugat-Balkán európai integrációjának perspektíváit is.

Ezt követően közösen látogatnak el a batajnicai légibázisra, ahol a Szerb Fegyveres Erők Napja alkalmából megrendezett “Gránit 2023” nyilvános katonai képességbemutató eseményt tekintik meg – ismertette a programot Havasi Bertalan.

A magyar kormányfő is posztolt egy képet a látogatásról a közösségi oldalán, melyen a szerb elnökkel látható:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: MTI)