Kiderült, kaphat-e oltást ingyenesen az, akinek február 12-e péntektől érvénytelen lesz a TAJ-száma
|A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Izer Norbert a csütörtökön megjelent Magyar Nemzet interjújában a TB jogviszonyokról szólva elmondta, hogy az elmúlt fél évben mintegy 140 ezer ember jogviszonya rendeződött. Hozzátette: sokszor a külföldi munkavégzés okoz gondot. Péntekig bárki rendezheti a járuléktartozását – emelte ki.
Az elmaradásokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályváltoztatás óta nemcsak az számít, hogy valakinek van-e elmaradása, hanem az is, hogy mennyi. Ha egy magánszemély több mint 6 havi tartozást halmoz fel egészségügyi szolgáltatási járulékból, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele, vagyis a tajszáma. Ez azt jelenti, hogy többé nem veheti igénybe ingyenesen az állami egészségügyi szolgáltatást.
Az államtitkár elmondta, hogy a járulék havi összege 8 ezer forint, tehát az új szabály mindazokat érinti, akiknek az elmaradása meghaladja a 48 ezer forintot. A legutóbbi adatok alapján nagyjából 70 ezer emberről van szó, ennyi embernek válhat érvénytelenné a tajszáma.
Izer Norbert szerint ugyanakkor könnyű elkerülni a kedvezőtlen következményeket: elegendő az összeg egy részét rendezni, vagy jelezni, hogy nehézséget okoz a fizetés.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a koronavírus elleni oltás ingyenes, és a vakcinát az is megkapja, akinek nagyobb járuléktartozás miatt pénteken vagy később érvénytelenítik a tajszámát.
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!
(Forrás: MTI)