Kemény szankciókra számíthatnak a vendéglátósok, ha megszegik a korlátozásokat: ezt üzente nekik Gulyás Gergely miniszter

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette a Kormány aktuális döntéseit, így többek között azt is, hogy március 1-ig nem várható lazítás, addig biztosan érvényben maradnak a mostani járványügyi korlátozó intézkedések.

Ez pedig azt eredményezi, hogy helyben továbbra se fogadhatnak vendéget a különböző vendéglátóhelyek, csak elvitelre árulhatnak ételt.

A vendéglátósoknak külön üzent a miniszter és szigorú szankciókat helyezett kilátásba azok számára, akik megszegik a jelenlegi korlátozásokat:

“A kormánynak kötelessége fellépni minden jogszabálysértő magatartás ellen, így azokat a vendéglátóegységeket, amelyek februárban a korlátozások ellenére kinyitnak, 6 hónapra bezárhatják” – mondta a miniszter.

Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy megérti a vendéglátósok helyzetet, mégis türelemre kéri őket, mert a jogszabályok mindenkire vonatkoznak, és a járványügyi intézkedések fenntartásáról teljes a szakmai konszenzus.

Elfogadják a vendéglátósok kritikáját, így arról döntött a kormány, hogy az ágazati bértámogatások kifizetését felgyorsítják. 27 milliárd forintnyi támogatás érkezett be eddig, ebből 7 milliárdot fizettek ki.

Tárgyaltak a magyar vendéglátók érdekképviseleti szerveivel, és ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, hogy “a közigazgatási hivatalok mindent meg fognak tenni a bértámogatások kifizetésének felgyorsításáért. Amikor lazítás lesz, akkor először a vendéglátóhelyeket fogjuk kinyitni”.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a lazításokat a vendéglátóegységekre vonatkozó korlátozások enyhítésével kezdhetik majd, amikor erre lehetőség lesz.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!