Kásler Miklós: “Jöhetnek még szigorítások”. A miniszter három példát említett, mit tart elképzelhetőnek

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere március 1-én hétfőn töltötte be 71. életévét. Ez alkalomból a Blikk interjút készített vele, és természetesen szóba került a világjárvány magyarországi helyzete, annak várható alakulása is.

A miniszter hangsúlyozta, hogy amíg be nem oltanak kellő számú embert, addig további szigorítások is szóba kerülhetnek a járványügyi szabályokat illetően. Többek között ezeket mondta az interjúban:

“A vakcináció mértéke több hét múlva éri el azt a szintet, ami megfékezhetné a felfutást. Addig szükség lehet szigorításokra is.”

Valamelyest konkretizálta is a miniszter, hogy milyen szigorításokat tart elképzelhetőnek a közeljövőben, ha a járványhelyzet ezt indokolja:

„Sok példa van a világban, mit lehet még tenni: iskolákat bezárni, előre lehet hozni a szünetet vagy meg lehet hosszabbítani az időtartamát erre a kritikus néhány hétre. Az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak nyitva tartása mellett lehet az egyéb boltok nyitva tartásán is szigorítani. Ennek mintájára még sok minden más is lehetséges” – mondta Kásler Miklós.

Mindez tehát azt jelenti, hogy az iskolabezárás, a szünet előrehozása vagy meghosszabbítása illetve a nem alapvető szükségleteket célzó üzletek nyitva tartásának szigorítása is megtörténhet.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!