József Attila: Majd megöregszel és bánni fogod, hogy bántasz

Ronyecz Mária sötét tónusú, vészterhes, mégis gyönyörű orgánuma illik legjobban ehhez a kevéssé ismert, remekbe szabott József Attila vershez. Kár, hogy a művésznőnek nagyon kevés felvétele van fent a világhálón.

Az viszont nagy szerencse, hogy ezt a verset pont ő tolmácsolja, Tűpontos és meghökkentő elemzés ez. Ordít belőle a düh, a fájdalom József Attila részéről. Nem finomkodik, nem érdekli, kit bánt meg indulataival.

Egyszerűen csak papírra veti, mi zajlik épp benne. Nárcisztikus és vádló költemény ez, mégis, rengeteg igazság van benne. Súlyos mondatok és remek előadás, szívből ajánljuk mindenkinek.

Itt is van róla a videó! Neked hogy tetszik?

József Attila: Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”

“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!