Hétfőtől a járvány miatt megváltozik az utazás és közlekedés rendje a budapesti buszokon és trolikon: így készülj

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként hétfőtől átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét kordonnal zárják le – közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A járművekre a második, a harmadik vagy a negyedik ajtónál lehet felszállni – tették hozzá.

Közleményükben azt írták: az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentsék. Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, “védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is” – emelték ki.

Kitértek arra is, hogy a BKK és szolgáltatói továbbra is mindent megtesznek az utasok védelmében. A járvány visszaszorításának érdekében naponta fertőtlenítik a járművek vezetőállásait és a teljes utasteret, különös tekintettel azokra a felületekre, amelyekkel az utasok érintkeznek: ülések, kapaszkodók, nyomógombok.

A járműveken kívül a metróállomások utasforgalmi területeit, a mozgólépcsők korlátait is – a megszokott napi takarításon felül – minden éjjel fertőtlenítik – olvasható a BKK közleményében.

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla! 

(Kiemelt kép: MTI – Balogh Zoltán)