Hamarosan nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai: az is kiderült, kell-e az ott lévőknek maszkot viselni vagy sem
|A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is. Az oltási program előrehaladásával párhuzamosan ugyanakkor közeledik a védelmi intézkedések feloldásának második fokozata is: a teraszok, az óvodák és az iskolák alsó tagozatai is készülhetnek a nyitásra.
A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. Ez várhatóan a jövő héten bekövetkezik, hiszen mostanra már 3 millió 90 ezernél is többen kaptak oltást.
A vendéglátósok tehát már készülhetnek a teraszok nyitására. A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen.
A védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A szabályok be nem tartása esetén a vendéglátó üzlettel szemben 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírság szabható ki, de akár a vendéglátóhely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat be nem tartó vendéggel szemben pedig szabálysértés esetén 5 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható.
Jelentős segítség a vendéglátóhelyek számára, hogy a kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat.
A munkahelyi, iskolai, kórházi menzák és büfék nyitva lehetnek. A szálláshelyen található étterem és bár csak az ott megszálló – üzleti céllal érkezett – vendéget szolgálhatja ki.
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!
(Forrás: kormany.hu)