Hajdú Péter kiakadt egy újságíróra Berki halála után: “Legszívesebben leköpném, de még a nyálamat sem pazarlom egy…”
|Hajdú Pétert annyira feldühítette az, ahogy egyesek Berki Krisztián halálát kezelik, hogy kemény hangú posztban írta le érzéseit:
“Van az a pont, amikor nem szabad hallgatni! Még akkor sem, amikor az ember úgy érzi, hogy méltatlan megszólalni, mert minden jóérzésű ember tudja, hogy halottról jót, vagy semmit!
Én persze elfogult vagyok, mert kedveltem Berki Krisztiánt, aki ismerte tudja, hogy milyen ember volt, aki nem annak már késő bemutatni.
Megosztó volt és sokszor polgárpukkasztó, de ember, édesapa, barát és kolléga. Sokszor hibázott, de hatalmas szíve volt!
Az egyik legnagyobb ellensége, Puzsér Róbert is azt írta róla, hogy nem ezt érdemelte! Még őt is megdöbbentette Krisztián halála és a maga sajátos stílusában egy hosszú posztban elbúcsúztatta! Sokszor keményen fogalmaz, de a szíve helyén van!” – írja bejegyzésében Hajdú Péter.
Ha kíváncsi vagy rá, Puzsér milyen sorsot szánt volna Berkinek, szerinte mit érdemelt volna, ide kattintva megtudhatod.
Hajdú Péter posztjában ezt követően leírja, mennyire kiakadt arra az újságíróra (nem nevezi meg, hogy ki az), aki Berki Krisztián halála miatt örvendezett:
“Aljas, mocskos posztjában örvendezett, hogy meghalt egy ember, egy kétgyermekes apa!
Mindezt olyan stílusban, hogy nemhogy újságíróhoz, de még egy patkányhoz sem méltó! Az ilyen nemcsak újságírónak, hanem embernek is alkalmatlan!
Törlöm és tiltom mindenhonnan és ha szembejönne velem az utcán, köszönés helyett, a legszívesebben leköpném, de még a nyálamat sem pazarlom egy ilyenre!
Nem tudtam hallgatni, ezt le kellett írnom, ennyivel tartoztam Neked, Barátom! Nyugodj békében Krisztián, Te hatalmas szívű zsivány” – olvasható a posztban.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Hajdú Péter Instagram oldala)