Győrfi Pál elárulta, miért nem hívta fel a Gálvölgyi családot, és miért nem kért tőlük bocsánatot

Az ATV műsorvezetője, Rónai Egon a Konkrétan című műsorban beszélt Győrfi Pállal a Gálvölgyi-botrányról.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője közölte: a vizsgálat eredménye azt támasztotta alá, amit ő maga is gondolt az első pillanattól kezdve, hogy itt valószínűleg egy mentésirányítói hibás döntés áll a háttérben.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az esettel kapcsolatban közölte, hogy ők úgy tudják, négy mentésirányító érintett az ügyben. Győrfi Pál elmondta: a vizsgálat ebből a szempontból még nem zárult le, hiszen több hívást is kaptak aznap a helyszínről.

Hozzátette: ebben a szakaszban annak a szempontjából vizsgálták a helyzetet, aki felvette először a telefont és a tünetek alapján a P2-es sürgősségi szintre sorolta az esetet, ami azt jelenti, hogy nincs közvetlen életveszély.

„Felül lehet ezt bírálni egy újabb hívásnál, ha elhangzanak újabb információk, de az első hívás és ennek a minősítése határozta meg az összes további lépést” – hangsúlyozta. Azt is közölte, hogy egyáltalán nem megengedett, hogy a mentésirányító lecsapja a telefont. „Ez egy szakma, itt nem magánemberként van jelen a mentésirányító” – hívta fel a figyelmet.

“Itt kommunikációs hibák biztosan történtek. Bebizonyosodott, hogy a beteg tényleg közvetlen életveszélyben volt a beteg. A mentésirányítónak az információk alapján képet kell alkotni az esetről, és ennek megfelelő intézkedést kell hozni.

A tünetek között elhangzott, hogy a beteg nehezen kap levegőt, ez önmagában egy életveszélyre utaló körülmény – magyarázta Győrfi. „Mindig a rosszabbat kell feltételeznünk, a beteg javára kell dönteni” – emelte ki.

Győrfi Pál azt is elárulta, hogy nem hívták fel a családot az eset után. Állítása szerint azért, mert olyan hisztérikus légkör alakult ki az eset körül, hogy másnap vállalt egy rádiós beszélgetést, ahol elmondta, őszintén sajnálják a történteket.

Hangsúlyozta, hogy beszélt ott akkor arról is, hogy mindent megtesznek azért, hogy kivizsgálják az esetet, hogy másokkal ne forduljon ilyesmi elő. Közölte, hogy együttéreznek a családdal, és hogy ő maga és a többi mentős is nagyon kedveli a színészt, így ez az eset „nekik is ugyanúgy fáj.”

A bocsánatkérésről szóvlva megemlítette: „Akkor kér az ember bocsánatot, ha már tudja, hogy hibás valamiben. Még mindig nem fekete-fehér ennek a hibának a súlya” – mondta.

Kérdésre válaszolva elmondta: eddig nem hívta fel sem ő, sem más az OMSZ-től a Gálvölgyi családot, de ő maga nyilvánosan kifejezte sajnálkozását a történtek miatt, és a Konkrétan című műsorban megismételte: bocsánatot kér a családtól.

Elmondta: lehet, hogy fel kellett volna hívni a családot, de nekik ebben az extrém helyzetben a legjobb megoldást kellett megtalálni.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!