Gulyás Gergely bejelentette, kell-e lezárásokra, korlátozásokra számítani: őszintén elmondta, mi várható

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, továbbra is az oltás a vírus elleni egyetlen hatékony védekezési eszköz, ezért mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát.

A miniszter kifejtette, az Európai Unión belül egyértelműen Közép-Európában, azon belül is Magyarországon a legkedvezőbb a járványhelyzet. Épp ezért, Gulyás Gergely elmondta, az országot nem kell lezárni, a kormánynak nincs ilyen szándéka, emellett az oktatásban és a munkahelyeken sincs szükség korlátozásokra.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: az ország többsége beoltatta magát, 5,7 millió ember már megkapta az első oltást, 5,5 millióan pedig mindkettőt, ezért az ország viszonylagos nyugalomban várhatja a negyedik hullámot.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)