Fluor Tominál elszakadt a cérna: “Volt, hogy nem tudtam miért kezdek el egyik pillanatról a másikra zokogni, aztán…”

Hosszú és nagyon mély bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Fluor Tomi. Mikor a kommentelők neki is megüzenték, hogy sajnálkozás helyett mehetne kapálni, őszintén leírta, mi mindenen ment már keresztül:

Többek között az írja: “Az én munkám nem ér véget műszak után, ez egy 0-24-es történet folyamatos nyomás alatt hatalmas felelősséggel terhelve.”

Később így folytatja: “Volt, hogy nem tudtam, miért kapok nehezen levegőt vagy hogy miért kezdek el egyik pillanatról a másikra zokogni, aztán sugárban hányni. Jött a pánik és magam körül csak egy összeomló világot láttam, aminek a falai rám dőlnek és k..vára nehezen jöttem ki a romjai alól.”

A kétkezi munkával kapcsolatban elmeséli: “Dolgoztam hentespultban, ahol napi 100 csirkét seggeltem le, csomagoltam szalag mellett tévéhátlapot éjszakás műszakban, melóztam tejüzemben, ahol azért ették az alkalmazottak a vajat, mert ingyen volt. Megfordultam már sok helyen, akadt olyan is, hogy péntekre 105 forintom maradt és azon agyaltam a non-stopban, hogy akkor mit tudok venni úgy, hogy a hétfői fizuig kihúzzam.”

Hosszú bejegyzését így zárja: “Pont azért, mert voltam halál csóró, nem annyi pénzt költöttem el, amennyi volt, így megvannak a magam befektetései és az anyagi biztonságom is, de ami még akkor se fogyna el, ha már minden egyéb, az a szívem, a lelkem, amit beleraktam, amivel megéltem ezt a szerelmet a munkám iránt. Szóval bocsánat, de nem megyek el kapálni!”

A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni, megéri, mert nagyon őszinte és tanulságos:

Ahogy mondani szokás, bajban ismerszik meg a jó barát, de az is bajban derül ki, hogy ki drukkolt neked és ki örül, ha…

Közzétette: Fluor Tomi – 2020. augusztus 1., szombat

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

(Kiemelt kép forrása: Fluor Facebook oldala)