Mikor felnyitották a koporsót, ennek a csodálatos asszonynak a sorsa megpecsételődött

A lengyel Irena Sendler 1910 február 15-én született. Az apukájától sok mindent tanult, de egy valami maradt meg benne a legjobban: „Mindig segíts azoknak, akiknek nagy szüksége van rá!”

Sajnos, amikor Irena 7 éves lett, az apukája betegségben elhunyt. De a vele töltött évek, hatalmas befolyást gyakoroltak rá. Az ő lábnyomait követve nővér lett. Apukája orvos volt.

Később szociális munkát végzett, és élelmet meg ruhát segített eljuttatni a rászorulókhoz.

Ez volt az az időszak is, amikor a zsidókat elkezdték deportálni. Ezek a családok a számukra kialakított gettókba kerültek. Több, mint 400 ezren voltak. Ezekben a táborokban a túlzsúfoltság, éhezés és betegségek uralkodtak.

Irena eldöntötte, hogy cselekedni fog! Még akkor is, ha ezzel az életét veszélyezteti. A társaival elkezdtek gyerekeket szöktetni. Irena családokat keresett fel azzal, hogy van egy terve, amivel megmentheti a gyereküket, de így is sokan nem tudtak megbízni egy idegenben, még akkor sem, ha ez később a biztos halált jelentette számukra.

Irena több módszert is kitalált, amivel gyerekeket menthet meg. Az egyik az volt, hogy a gyerek betegnek tettette magát, és azt mondták, hogy a kórházba viszik a gettón kívülre. De ez nem működött sokáig, ezért Irena kénytelen volt elrejteni a gyerekeket és úgy kimenekíteni. Táskában, szemeteszsákokban, és koporsókban csempészte ki őket.

Rengeteg gyermek köszönhette annak az életét, hogy a koporsóba téve megmenekült.

Amikor lebukott, akkor börtönbe küldték, ahol kínozták. De a fájdalmak ellenére sem tört meg, és semmilyen információt nem árult el a gyerekek és családok hollétéről. Ezután halálraítélték. De a sors máshogy kívánta, és Irena egy véletlennek köszönhetően megszökött.

A háború végével Irena megházasodott és boldog életet élt, abban a tudatban, hogy gyerekek százainak mentette meg az életét!

Irenának végül hosszú és boldog élet adatott: 2008-ban, 98 éves korában halt meg varsóban.

Itt láthatsz róla egy videót is:

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is láthassák! 

(Forrás: newsner, kiskegyed)