Fejfájással fordult orvoshoz, kiderült, agysorvadással küzd Molnár Anikó: elárulták, mekkora a baj

Az egykori Való Világ szereplő, a Nagy Ő című műsor sztárja, Molnár Anikó nagyon megijedt néhány évvel ezelőtt. Fejfájással fordult orvoshoz, ám sajnos kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj, mint ahogy ő ezt elsőre gondolta.

A vizsgálatok után közölték vele: agysorvadásban szenved. Minderről így mesélt a jelenleg sminktetoválóként dolgozó Molnár Anikó a Blikknek:

“Elmentem egy MRI-vizsgálatra, és kiderült, hogy van egy kisebb elváltozás az agyamban, amitől borzasztóan megijedtem, majd azt mondtam, „te jó Isten, ha ez nem áll meg, akkor engem pelenkázni fognak záros határidőn belül”.

“Egy kisebb fokú sorvadás az agyamban, amit felfedeztek a képen” – mondta Anikó, és az volt számára az igazán aggasztó, hogy orvosa nem tudta őt megnyugtatni arról, mi lesz a jövőben, mert még az orvosoknak is ismeretlen ez a terület.

Anikó ezután pszichológushoz fordult: számtalan tesztet végeztek az elméjén, hogy okozott-e már bármilyen károsodást az elváltozás, de a vizsgálatok jó eredménnyel zárultak, szerencsére megállt a sorvadás terjedése.

Molnár Anikó bízik abban, hogy a sorvadás nem növekszik tovább, és igyekszik nem tudomást venni róla, mert a félelem csak a rosszat táplálja.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!