Fájóan fiatalon győzte le a betegség a magyar válogatott labdarúgót: nyugodjon békében
|Mindig különösen megrázó, ha egy sportember távozik túl korán: szörnyű belegondolni, hogy hiába a jó fizikum és az edzett test, bizonyos betegségek ellen az sem véd meg.
Füle Antal 1966. november 26-án Esztergomban született, tehát életének mindössze 54. évében járt, mégis elragadta őt a halál. A sportember egy ideje már betegséggel küzdött, kórházban ápolták, de az életét már nem tudták megmenteni.
A kitűnő támadó pályafutása során egyszeres válogatott játékos volt: 1993. október 27-én Verebes József meghívására a Luxemburg ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára a nemzeti tizenegyben.
Füle Antal nevét a 80-as évek végén és a 90-es években rengetegen ismerték. Nem is csoda: Bajnokságot nyert a Váccal, tagja volt a bajnok és kupagyőztes Honvédnak és bajnok volt az MTK-val is. Az NBI-ben 1986 és 1999 között játszott, összesen 81 gólt szerzett.
Labdarúgójkarrierjét a Dorogi Bányásznál kezdte, majd a Budapesti Honvéd, a Vác FC és az MTK csapatában folytatta. Karrierje során három ízben végzett az első helyen aktuális klubjával, emellett egyszer a Magyar Kupát is a magasba emelhette. Igazán imponáló játékospályafutást tudhat maga mögött.
2015-től edzőként tért vissza a futballhoz, az Újpest FC U19-es és az U17-es csapatát vezette. Fájóan korán hagyott itt minket. Kár, hogy már mennie kellett. Nyugodjék békében, részvétünk a családnak, emlékét megőrizzük.