Ez ám a meglepetés! Orbán Viktor több pénzt ad az embereknek, mint sokan gondolták! Íme a részletek:

Nagy meglepetést okozott egy most megjelent kormányrendelet, ennek értelmében a novemberi nyugdíjemelés nagyobb lesz a vártnál.

4,5 százalékkal emelik a nyugdíjakat a Magyar Közlönyben közzétett kormányrendelet alapján.

Az emelés januártól visszamenőlegesen jár, azoknak pedig, akik 2022-től jogosultak nyugellátásra, novembertől folyósítják a magasabb összegű járadékot.

Orbán Viktor néhány napja az idősek világnapján bejelentette, hogy 2022-ben másodszor is fizet inflációs nyugdíj-kiegészítést.

Azt is valószínűvé tette, hogy nyugdíjprémium is érkezni fog. Ám most kiderültek a részletek.

A Portfolio cikke szerint az év elején a kormány 5 százalékkal emelte a nyugdíjakat, majd áprilisban 3,9 százalékkal, ami júliustól volt érvényes.

A novemberi emelést nem az őszi, és nem is az augusztusi, hanem a január-augusztusi éves inflációs adat alapján emelik.

Ennek mértéke 10,7 százalék volt, így a törvényi előírás alapján mindössze 1,8 százalékkal kellett volna emelni novembertől.

A 4,5 százalék ehhez képest jóval jelentősebb. A 4,5 százalékos emelésből azt látni, hogy a kormány 2022-re átlagosan 13,4 százalékos inflációra számíthat.

Ez a várt érték egyébként nagyjából összhangban van a jegybank friss, 13,5-14,5 százalékos előrejelzésével.

Ráadásul nyugdíjprémium is érkezhet: A hatályos jogszabályok alapján ezt akkor kell kifizetni, ha a GDP éves szinten meghaladja a 3,5 százalékos növekedést. Ezt pedig sikerült meglépni, így ami jár, az jár.

A nyugdíjprémiumot úgy kell kiszámolni, hogy a novemberi nyugellátás összegének 25 százalékát (de legfeljebb 20 ezer forintot) megszorozzák a most rendeletbe foglalt számmal, ami 0,5 százalék

Neked mi a véleményed? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!