Ez a magyar nagyváros az első, ahol enyhítettek a maszkviselési szabályokon: vajon hányan követik majd a példáját?

A novemberi szigorítások óta ez az első eset, amikor egy nagyváros, egy több, mint 150 000-es lakosszámmal bíró település enyhít a maszkviselési szabályokon.

Ez a nagyváros pedig nem más, mint Miskolc. Nem meglepő, hogy ebből országos hír lett, kérdés, mik lesznek a tapasztalatok, növekszik-e ennek hatására jelentősen a fertőzöttek száma vagy az enyhítés ellenére nem lesz sokkal több a beteg.

Figyeljük majd az adatokat és természetesen mi is beszámolunk a fejleményekről.

„Enyhítettük a maszkviselés szabályait Miskolcon” – írta a Facebook-oldalára Veres Pál polgármester. A politikus szerint azért jöhet az enyhítés, mert „Miskolc tavasszal és ősszel is bizonyította, hogy fegyelmezett, bölcs és kitartó.”

A keddi naptól ezentúl csak a busz- és villamosmegállókban, piacokon, vásártereken, bölcsődék és óvodák bejáratának 10 méteres körzetén belül, illetve az egyébként is kötelező más jogszabály által szabályozott zárt terekben (tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, hivatalokban, ügyfélszolgálatokon) kötelező maszkot viselni.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!