800 km-t utazott a lány, hogy szerelmével lehessen: ocsmányul átverték, ott derült ki, hogyan

Sophie Stevenson úgy érezte, élete végre jó irányba halad, hiszen oly sok csalódás után végre találkozott egy kedvesnek látszó fiúval, aki úgy tűnt, hogy nagyon is érdeklődik iránta.

Egy nyaralás alatt jöttek össze, minden olyan spontán és romantikus volt, akár a filmekben.

Sophie és a srác, Jesse Mateman is Barcelonában vakációztak, ugyanabban a hotelben szálltak meg.

A barcelonai pihenés alatt szenvedélyes románc alakult ki közöttük, minden napot együtt töltöttek:

aztán, a nyaralás végeztével hazaindultak, Sophie Manchesterbe, Jesse pedig Amsterdamba.

Továbbra is tartották a kapcsolatot, sőt, Jesse meg is hívta magához a lányt Hollandiába.

Sophie boldog volt, úgy érezte végre rátalált élete párjára. Ám amikor megérkezett Amsterdamba, senki sem várta a reptéren.

Két órát várakozott Sophie, de a srác nem jelentkezett. Aztán a lány elment a megbeszélt címre is, egy hotelba, de ott sem találta a srácot.

Végül, órákkal később kapott tőle egy sms-t, amiben ez állt: “Így jártál. Az egész csak egy vicc volt.”

El lehet képzelni, milyen megalázva érezte magát Sophie, pláne, mikor kiderült, hogy egy olyan átverés áldozata lett, amiben egy férfiakból álló baráti társaság kiválasztja a legcsúnyább, legkövérebb lányt, és aki közülük el tudja csábítani, az a nyertes.

Sophie vállalva a megaláztatást, most mégis nyilvánosságra hozta történetét, hogy saját példáján keresztül figyelmeztesse a többi lányt: legyenek nagyon óvatosak és ne dőljenek be rögtön minden férfinak.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!