Elhunyt Dózsa László! Haláláról Újpest polgármestere közölt részleteket:

“Elhunyt Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, Újpestért díjas, Budapest díszpolgára.

A család most közölte velem a szomorú hírt. Osztozom gyászukban, ezúton is őszinte részvétemet fejezem ki irányukba!

Dózsa Lászlót Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti” – tette közzé a gyászhírt közösségi oldalán Déri Tibor, Újpest polgármestere.

Dózsa László 1942. október 13-án született, gyerekkorát artista édesanyja miatt a népligeti Műszínkör komédiás telepén töltötte.

Dózsa 1963-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színházhoz szerződött (1967-1970).

Ezt követően a Madách Színház (1970-1980, 1991-), a Népszínház (1980-1983), illetve a Nemzeti Színház (1983-1991) társulatában játszott.

Több filmben is szerepelt, például Sára Sándor 80 huszárjában, a Lindában és a Kisvárosban.

Az érdemes és kiváló művész címmel is kitüntetett Dózsa László 81 éves volt.