Elhunyt a legendás, Grammy-díjas énekesnő, sokak példaképe

Kedden, Los Angelesben életét vesztette Helen Reddy. A 78 éves énekesnő gyermekei egy posztban közölték a szomorú hírt az énekesnő hivatalos közösségi oldalán:

“Legmélyebb szomorúságunk közepette tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, Helen Reddy szeptember 29-én délután életét vesztette Los Angelesben. Csodálatos anya és nagymama volt és igazi nő. Megszakad a szívünk, de annak tudata vigasztal minket, hogy a hangja örökké élni fog” – áll a család gyászjelentésében.

Az énekesnő számára a legnagyobb hírnevet az I am a Woman című sláger hozta meg, amiért 1973-ban Grammy-díjjal jutalmazták A dal nemcsak az említett Grammy-díjat kapta meg, de egyfajta feminista himnusszá is vált.

1973-74-ben ő volt a világ egyik legkeresettebb énekesnője, akinek a számai többször a toplisták landoltak. Karrierje során több mint 25 millió lemezt adott el csak az Egyesült Államokban.

Helent öt évvel ezelőtt, 2015-ben diagnosztizálták demenciával, és utolsó néhány évét egy Los Angeles-i idősotthonban töltötte.

Mi leghíresebb számával emlékezünk rá. Nyugodjon békében, részvétünk a családnak.