Elhunyt a kiemelkedő magyar tudós, az integrált mikro- és nanoelektronika elismert kutatója.
|Életének 88. évében meghalt Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja, a BME professor emeritusa, Hódmezővásárhely díszpolgára.
Az ionsugaras analitika és anyagmódosítás nemzetközileg kiemelkedő tudósa pénteken hunyt el hosszú, súlyos betegség után – tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia vasárnap az MTI-t.
Gyulai József úttörő kutatási eredményei ma már az anyagmérnökségben, a gyártástechnológia alapműveleteiben hasznosulnak az integrált mikro- és nanoelektronika területén.
A tudós 1992-től 2004-ig volt az MTA KFKI Anyagtudományi Intézet, majd az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet igazgatója, 1993-tól 1995-ig a Bay Zoltán Anyagtechnológiai Intézet alapító igazgatója, 1989-98 között a BME Kísérleti Fizikai Tanszék vezetője.
1999-ben az MTA Műszaki Tudományok Osztálya elnökhelyettese, majd 2005-ben és 2008-ban elnöke lett.
A Magyar Mérnökakadémia tagja, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke, évekig a Gábor Dénes-díj kuratóriumi elnöke, több szakmai társaság és egyesület vezetőségi tagja, számos nemzetközi szakmai elismerés és hazai állami kitüntetés birtokosa volt.
Halála pótolhatatlan vesztesége a hazai tudóstársadalomnak és felsőoktatásnak – olvasható az mta.hu-n.
Gyulai József temetéséről később intézkednek. Nyugodjon békében.
(Forrás: MTI)