Elhunyt a Forma-1 legendája, korszakának egyik legnagyobbja

A forma egy igazi legendája távozott, hiszen mindössze Juan Manuel Fangio, Alberto Ascari és Stirling Moss nyert nála több Forma–1-es versenyt 1950-1960 között.

Kilencvenéves korában elhunyt Tony Brooks Forma-1-es autóversenyző, aki az 1950-es és az 1960-as években hat futamgyőzelmet aratott.

Sir Stirling Moss 2020-as halála óta Brooks volt az utolsó élő pilóta azok közül, akik az 50-es években nyertek F1-es nagydíjat.

Brooks haláláról az évente sorra kerülő goodwoodi autósportfesztivál szervezői számoltak be a Twitteren.

Azt írták, a brit versenyző volt “az egyik legnagyobb pilóta a Forma-1 történetében, aki soha nem lett világbajnok, pedig hat futamon is diadalmaskodott”.

Brooks a hat évig tartó pályafutása során 39 F1-es viadalon indult, s 1959-ben második lett a világbajnoki pontversenyben a Ferrarival.

Egy évvel korábban harmadikként zárt a Vanwall versenyzőjeként. Hat futamgyőzelme mellett háromszor rajtolhatott az élről, és 10 alkalommal állt dobogón.

Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is megemlékezett a legendás pilótáról:

“Egyike volt azoknak a különleges versenyzőknek, akik úttörők voltak, és feszegették a határokat egy olyan időszakban, amikor mindez óriási kockázattal járt”.

(Kép: Getty Iamges)

Nyugodjon békében.

(Forrás: MTI)