Égi jel? L.L. junior apósa, a Barátok közt egykori Hoffer Józsija elcsukló hangon mesélte, miért épp ekkor született a kis Lili
|Mi is beszámoltunk róla, hogy az elmúlt év számos megpróbáltatása után tegnap végre nagy öröm érte L.L. Juniort, megszületett kislánya, Lili. Ráadásul az új jövevény születési dátuma is nagyon különleges, erről szóló hírünket ITT tudod elolvasni.
Szerencsére Lili mellett az édesanya, Körtvélyessy Kinga is jól van. A nagy öröm apropóján a Bors megkérdezte L.L. Junior apósát, Körtvélyessy Zsolt színművészt, a Barátok közt című sorozat egykori Hoffer Józsiját, hogy mit szól unokája érkezéséhez.
“Szavak nincsenek erre a boldogságra. Ahogy a lányom, Kinga, úgy a kisunokám is igazi ajándék nekem az élettől” – kezdett bele boldogan az após. Arról is kérdezték, mit szól ahhoz, hogy a kislány pontosan egy nappal az elhunyt Dávidka születésnapja után jött világra. Ezt L.L. Junior égi jelnek tekinti. Ezzel kapcsolatban ezt mondta Körtvélyessy Zsolt:
“Alig egyetlen nap van a születésnapjuk között. S míg az egyik nap a legmélyebb fájdalom, addig a másik a legtisztább öröm. S bár tudom, képtelenség, mégis talán az élet Lilivel próbálja kárpótolni L.L. Juniort”- nyilatkozta a színész.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!