Drámai képek a kiégett visegrádi hotel belsejéből! Döbbenetes, hogy néznek ki a szobák!

Jelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz – közölte a szálloda igazgatója az MTI megkeresésére. A vezető hozzátette: véleménye szerint a könnyűszerkezetes tetőt ki kell cserélni.

Pintér Róbert telefonon elmondta: a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt – 143 szobát adtak ki -, amikor szombat délelőtt kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak.

A szálloda drámai belső fotókat osztott meg a kiégett hotelről közösségi oldalán, és azt is közölték, mi a helyzet most:

“Borzasztó órákon vagyunk túl! Hálát adunk, hogy személyi sérülés nem történt. A tüzet sikeresen megállították a tűzoltó egységek – írják a bejegyzésben, amely így folytatódik:

Köszönjük a kitartó és fáradhatatlan munkát a tűzoltóságnak és minden egységnek (katasztrófavédelem, mentők, rendőrség, önkéntesek) egyaránt, továbbá a helyi vendéglátók és szállodák önzetlen és feltétel nélküli segítségét” – olvasható a posztban.

A képek valóban mellbevágóak, néhányat külön ki is emeltünk, szívszorító látni ezeket a felvételeket! Ennyi maradt a tetőből:

A legfelső emeleten található szobák is borzasztó állapotban vannak:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Képek forrása: Hotel Silvanus Facebook oldala)