Csak néhány szelet paradicsom és egy kis föld kell hozzá, és nemsokára bőséges paradicsomtermést szüretelhetsz

Nincs is annál rosszabb, mint amikor kinyitjuk a hűtőt és túlérett, rohadt paradicsomokat találunk benne. Ahelyett, hogy kidobnánk, használjuk fel őket arra, hogy hatalmas mennyiségben termeljünk magunknak friss és organikus paradicsomot! Ebből a rövid videóból megtudhatod, pontosan hogyan csináld:

Amint a videóban is láthattad, paradicsomot ültetni rendkívül könnyű és nem igényel semmi mást, mint egy virágcserepet, egy kevés földet és néhány rohadt paradicsom szeletet.

Vegyünk 4 paradicsomszeletet, kb. fél centi vastagok vagy annál vékonyabbak legyenek, hogy a bennük lévő magok közvetlenül is érintkezni tudjanak a talajjal. Tegyünk földet egy virágcserépbe és fektessük rá a szeleteket. Ezután vékonyan takarjuk be egy réteg földdel, éppen annyival, hogy pont eltakarja őket. Ha túl vastag rétegben kerül rájuk föld, a magok nem tudnak kihajtani.

A következő két hétben időnként öntözzük, majd észre fogjuk venni, ahogy az apró palánták előbukkannak. Válasszuk ki közülük a 4-5 legnagyobbat és ültessük őket egy külön cserépbe. Várjunk, míg kicsit elkezdenek nőni és a két legerősebbet hagyjuk meg. Ha kellően felerősödtek, ki is ültethetjük őket a kiskertünkbe.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Forrás: finomreceptek.com)