Csak ez a 2 ember tudhatja majd meg a teljes igazságot Berki halálával kapcsolatban

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja Berki Krisztián halálának körülményeit.

Ez pedig egy dolgot biztossá tesz: Krisztián nem egy másik ember keze által vesztette életét.

De hogy pontosan mi okozta a halálát, azt lehet, hogy a szélesebb közvélemény sosem fogja megtudni.

Ugyanis a boncolás és a nyomozás pontos és teljes eredményét csak a jogutódokkal közlik majd.

Berki Krisztián volt, és jelenlegi felesége kezében van a döntés, hogy felhatalmazzák-e a rendőröket, hogy részleteket közöljenek.

Lichy József az Origónak elmondta, hogy mivel közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet, így az nem nyilvános, valamint személyiségi jogok kötik a rendőröket.

A közigazgatási eljárás azt jelenti, hogy a bűncselekmény lehetőségét kizárták.

A közigazgatási eljárásnál a halott személyiségi jogai sokkal érzékenyebben érvényesülnek, mint egy bűnügyi eljárásban. Berki Krisztián, mivel meghalt, ilyen értelemben jogképességgel nem rendelkezik, mert a halál pillanatában ez megszűnik.

De vannak jogutódai, örökösei. “A lányai és a felesége a jogutódai. Egy ilyen eljárásban, a halottnak bármilyen személyiségi jogot érintő információt csak a jogutódok hozzájárulásával lehet közölni.

Kiskorú gyerekekről van szó, így az anya jogosult hozzájárulni ahhoz, hogy a rendőrség bármit közöljön. A két hölgy tud a gyerekek nevében eljárni” – mondta a lapnak az ügyvéd.

Tehát legelőször csak ez a 2 ember, Mazsi és Pamela tudhatja meg a teljes igazságot Krisztián halálával kapcsolatban.

Rajtuk múlik majd, mikor és mennyi információt közölnek a sajtóval.

Az viszont már kiderült, mikorra lesz meg a boncolás eredménye, erről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani. 

(Kiemelt kép: Berki Krisztián Facebook oldala)