ByeAlex kendőzetlenül vallott arról, milyen életről álmodott gyerekként: “Jacuzzi, modell csajok benne, folyik a pezsgő, meg a…”
|ByeAlex az augusztust új klippel indította, ez alkalomból pedig leírta ezzel kapcsolatos gondolatait: mit jelentenek számára a barátai, mit a zene, és azt is, mire vágyott gyerekként. Sőt, arra is kitért, hogy miért kezdett el zenélni.
“Mindig álmodoztam gyerekként. Néztem az MTV-t, meg a zenekarokat és azt szerettem volna, hogy olyan lehessek mint ők. Azt az életet képzeltem el magamnak. Jacuzzi, modell csajok benne, folyik a pezsgő, meg a rossz élet…
Végül, egyáltalán nem ez vitt aztán a zene felé, hanem az, hogy úgy éreztem nem értenek meg és egyedül vagyok a gondolataimmal. Megtaláltam ezeket az embereket. Őket. Akik a barátaim. Befogadtak engem, pedig ritka szar eset vagyok.
Mindig mellettem álltak, sosem hagytak cserben és egy percig se voltak kétségeik bennem. A ma megjelenő új dal számomra a barátságunk, az elmúlt éveink lenyomata IS, amellett a nagy ámokfutás mellett, amit sokszor magam ellen folytattam az elmúlt több, mint egy évben.” – írta bejegyzésében ByeAlex.
A teljes posztot itt tudod elolvasni:
Mindig álmodoztam gyerekként. Néztem az MTV-t, meg a zenekarokat és azt szerettem volna, hogy olyan lehessek mint…
Közzétette: ByeAlex – 2020. augusztus 1., szombat
Itt pedig láthatod az új dalt és klipet:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: ByeAlex Facebook oldala)