Berúgta az idős bácsi ajtaját a hős postás: durva látvány fogadta a lakásban

Nem mindennapi életmentésről számolt be közösségi oldalán a Magyar Posta. Egy hős postás, Borgulya Tamás azonnal tudta, mit kell tennie:

“Egy ideje már kapcsolatban voltam a 91 éves Ernő bácsi szintén idős rokonával, hiszen egy korábbi betegsége idején telefonszámot cseréltünk” – kezdte beszámolóját a kézbesítő.

“A rokon azzal hívott, hogy Ernő bácsi már másfél napja nem veszi fel a telefont.

Elmentem a bácsihoz, a kopogásra, majd a szólongatásra, elhaló hangon válaszolt a lakás mélyéről, hogy kérem, segítsen, Tamás!

Mivel az ajtó zárva volt, hátraléptem egyet és berúgtam. Ilyenkor is jól jön az edzett labdarúgó láb.

A földön fekve találtam rá. Hívtam a mentőket, hamar kiderült, hogy az ügyfél combnyaktörést szenvedett.

Szegény idős úr majdnem két nappal korábban esett el, és ugyan hallotta, hogy a rokona hívja, nem tudott elkúszni a telefonig.

Egyre kevesebb az idős ügyfél sajnos, szinte hétről hétre mennek el. Nagyon fontos szerepet játszunk mi, postások az életükben, hiszen gyakran az egyetlen kapcsolatot jelentjük a külvilággal.

Amellett, hogy szívesen beszélgetnek, megnyílnak, őszinték, a napi életvitelben is számítanak ránk.

Sok kollégámhoz hasonlóan munkaidőn kívül én is bevásárolok a boltban, elmegyek a patikába. Apró, semmibe sem kerülő szívességek ezek, amikért azonban roppant hálásak.

Téved az, aki úgy gondolja, hogy a postás munkája véget ér a levelek kihordásával, mi sok ember életének vagyunk a részei” – olvashatjuk.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!