Az orosz külügyi szóvivő nem udvariaskodott: “Felszólítjuk az EU és a NATO tagországait, hogy állítsák le az életképtelen…”

Megérkezett Lengyelországba az a két amerikai Patriot-rakétaüteg, amelynek továbbítását előző nap hagyta jóvá az amerikai védelmi tárca, a Pentagon – közölte csütörtöki varsói sajtóértekezletén Kamala Harris amerikai alelnök.

Az Andrzej Duda elnökkel folytatott tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten Harris kétségbevonhatatlannak nevezte az Egyesült Államok elkötelezettségét az Észak-Atlanti Szövetség alapszerződése ötödik, a kollektív védelemről szóló cikke melletti kiállását.

Megerősítette: az ukrajnai háború kitörése óta 5 ezer katonával bővítették a Lengyelországban állomásozó katonai kontingenst. Közölte: Lengyelországba szállítottak két amerikai Patriot-rakétaüteget.

A Harris által említett rakétaütegek eladásáról Varsó és Washington 2018 márciusában állapodott meg, a szerződést korábbi lengyel bejelentések szerint 2022 végén, 2023 elején valósították volna meg.

A Pentagon csütörtökön jelentette be a rakétaütegek lengyelországi szállítását anélkül, hogy konkrét időpontot közöltek volna.

Az amerikai alelnökkel közös sajtóértekezleten Andrzej Duda lengyel elnök arról beszélt: Megengedhetetlen, hogy az ukrajnai háborúban az orosz katonai műveletek az emberirtás jegyeit viselik, újabb szankciókat kell kivetni Moszkvával szemben.

Duda aláhúzta: segíteni kell Ukrajnán, ez ügyben egységre és szolidaritásra van szükség a NATO-n, az Európai Unión, valamint más nemzetközi szervezeteken belül.

Mindeközben Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője arra kérte az európai uniós és NATO-tagországokat, hogy ne támogassák Ukrajnát légvédelmi fegyverekkel – írja az Index a politikus Twitter-posztja alapján:

„Felszólítjuk az EU és a NATO tagországait, hogy állítsák le az életképtelen kijevi rezsim meggondolatlan támogatását légvédelmi fegyverekkel, amelyek óriási kockázatot jelentenek Európában és azon kívül is a légi közlekedésben – hangsúlyozta Zaharova (képünkön).

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)