Az egekbe szökött a fagyi ára a Balatonon: nagyot néztünk, mikor megláttuk, mennyibe kerül egy gombóc

Sajnos, ahogy arra számítani is lehetett, az idén nyáron az egekbe szöktek az árak a Balaton mindkét partján.

Előző cikkünkben ezzel kapcsolatban arról írtunk, hogy vannak olyan strandbüfék, ahol akár 1400 Ft-ot is elkérnek egy lángosért, és 1000 Ft-ba vagy még annál is többe kerül egy korsó sör. Erről

IDE KATTINTVA olvashatsz részletesen.

A lángos és a sör mellett a fagyiért is alaposan a zsebünkbe kell nyúlnunk. Az ATV Híradójának riportjából kiderül, vannak olyan fagylaltozók, ahol akár 500 vagy 700 Ft-ot is elkérhetnek egyetlen gombóc fagylaltért.

A Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke szerint a kimagasló bérek is közrejátszanak a fagylaltárakban. Hiszen lassan alig találni jó szakembert, ha mégis, az csillagászati árba kerül egy-egy vállalkozásnak.

„Összességében egy 10 százalékos emelés lehet, elsődlegesen talán a munkabérek, azaz a bérigények, amik igen komoly terhet jelentenek a vállalkozásoknak, ez már lassan nyugati szintet ér el” – fogalmazott Erdélyi Balázs.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: ATV Híradó)