Az anyának furcsa, ám annál durvább megérzése támadt a vejéről: a padláson rátalált a képre, ami igazolta gyanúját

Körülbelül négy éve jártak, amikor Heidi és Ed az anyukáikkal Kay-vel és Fiona-val vacsoráztak. A vacsoránál Kax mesélt a lánya gyerekkoráról és az is szóba került, hogy Heidi mennyire szeretett vitorlázni kislányként.

Kay elmesélte azt is, hogy egy ilyen vitorlás úton ismerkedett meg Heidi a gyerekkori nyaralós szerelmével Törökországban. Ekkor 6 éves volt. A két hetes nyaralás alatt Heidi minden nap a kis barátjával lógott, és meglepő módon az ő neve is Ed volt.

Két héttel később, mialatt Kay a padláson kutakodott, megtalálta azt a dobozt, ami tele volt az említett nyaraláson készült képekkel, 1997-ből. Amikor meglátta a képeket, az anyukának majd leesett az álla és azonnal hívta a lányát.

Mint kiderült, Heidi “nyaralós barátja” és valódi barátja közel két évtizeddel később ugyanaz volt. A fiú Ed Savitt volt.

Egyszerűen alig hittem el, csak sikoltoztam, hogy ez nem lehet igaz.” – mondta Kay. “Természetesen minden fotót elküldtem Fiona-nak, amikor még több fotó került elő.

Egyikünknek sem volt tudomása róla, hogy Heidi és Ed találkozott volna az egyetem előtt. De a kéthetes vakáció alatt szinte állandóan együtt voltak.” – folytatta. “Talán éppen egy tudatalatti felismerés történt kettejük között, amikor újra találkoztak.”

Most, hogy Heidi és Ed hivatalosan házasok, nem tudják elhinni, hogy ilyen sokáig tartott, hogy rájönnek, mondhatni egész életükben ismerték egymást.

Őrületes abba belegondolni, hogy összeházasodhatunk és leélhettük volna az egész életünket anélkül, hogy erre valaha is rájöjjünk.” – mondta Heidi. “Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtünk randizni, elválaszthatatlanok voltunk és tudtuk, hogy örökké együtt leszünk.”

Ed édesanyja még mindig le van döbbenve, hogy egyik fiatal családja sem tudta, hogy ők ketten már ismerték egymást valahonnan.

Amikor Kay elküldte nekem egy kisfiú képét, akiről azt állította, hogy Ed-nek hívják, azonnal felsikítottam: Te jóságos ég, ez Ed! Hihetetlen volt.” – mondta Fiona. “Minden családtagnak és barátnak elküldtük, és mindenki csak ámuldozott. A telefon vég nélkül csengett és mindenki lájkolta őket a Facebookon.”

Most, hogy Heidi és Ed házasok, a két család egyfolytában együtt jár nyaralni.

Nemcsak Heidi és Ed találkozott azon a nyaraláson, hanem mi mindannyian.” – mondta Kay. “Ez egy csodálatos és szinte hihetetlen történet.”

Itt láthatsz róluk egy összefoglalót:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: tudasfaja)