Aggódnak a rajongók Britney Spearsért, egyre furcsábbakat posztol közösségi oldalaira

Bármilyen hihetetlen, Briney Spears, az egykori popüdvöske, a tinilány, akiért tízmilliók rajongtak, jövőre 40 éves lesz. Egy időben nem lehetett úgy belehallgatni egy zenei rádió vagy tévé műsorába, hogy néhány percen belül ne az ő egyik dala csendüljön föl.

Britney 1998-ban tűnt fel, debütáló kislemeze, a Baby One More Time óriási siker lett. A 90-es évek vége és a 2000-es évek eleje szinte csak róla szólt, egymás után adta ki a népszerűbbnél népszerűbb slágereket.

Aztán a 2000-es évek közepére karrierje halványulni kezdett és azóta se tudta megismételni kezdeti sikereit. Az utóbbi években idegállapota labilisabbá vált, és bizony gyakran lehetett olvasni káros szenvedélyeiről is.

Egy ideig úgy tűnt, hogy élete nyugvópontra jutott, azonban néhány napja a rajongók újra elkezdtek aggódni érte, mert furcsákat posztol közösségi oldalaira. Itt van például az alábbi kép és szöveg:

Ezt a bejegyzést fűzte a képhez: “Ez egy rózsaszín bolygó, azaz a GJ504b, pink színű gáz alkotja az egészet. Négyszer nagyobb a Jupiternél, elmehetnék akár már most oda?!”

Vannak akik úgy vélik ez egyfajta segélykiáltás, és menekülési szándék ebből a világból, mások szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani az ilyen típusú mondatoknak.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!