A vécépapírra, konzervekre és zsebkendőre is mennyiségi korlátozást vezetett be egy hazai áruházlánc

Az ellátási láncban adódó problémák miatt a vécépapírra, konzervekre és papír zsebkendőre is mennyiségi korlátozást vezetett be a Lidl, nem csak a hatósági áras termékekre, tudósít a telex.hu.

A papírhiány miatt csak korlátozott számban juthatunk mostantól hozzá a vécépapírhoz és a papír zsebkendőkhöz is a Lidlben. 4 csomag vécépapír már sok, 3 még belefér.

Az egyik levélíró szerint  egy ember csak három csomag papírterméket vehetett egyszerre.

Egy másik olvasó pedig arról számolt be, hogy az eddigi egy karton, vagyis 12 liter helyett legfeljebb 6 liter 2,8%-os UHT-tejet lehet vásárolni.

Az áruházlánc arról tájékoztatta Telexet, hogy: “Áruházainkban jellemzően az árstoppal érintett árucsoportok esetében vezettünk be mennyiségi korlátozást.

Vállalatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az áruellátás folyamatosan biztosított legyen, ugyanakkor az utóbbi hónapokban az tapasztalható, hogy többszörös az érdeklődés az árstoppal érintetett termékek iránt.

Bár sok esetben jelentősen nagyobb mennyiségű termék rendelkezésre állásáról gondoskodunk a megnövekedett kereslet okán van, hogy ez is kevésnek bizonyul.”

Majd hozzátették: “Ezenfelül az ellátási láncban adódó problémák miatt egyes papírtermékekre (például vécépapír, papír zsebkendő), valamint néhány konzervre (például őszibarack, csemegeuborka) vezettünk be mennyiségi korlátozást annak érdekében, hogy vásárlóinkat folyamatosan ki tudjuk szolgálni”.

Kérdés, hogy a Lidl példáját követve más áruházlánc is bevezet-e majd hasonló korlátozást.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!