A nagymama már azt hitte, halálán van, ám ekkor az orvosok végre pontosan meg tudták mondani, mi van a hasában
|Alison Dent és élettársa Robert megtudták, hogy nagyszülők lesznek, és ennek mindketten nagyon örültek.
Életük azonban drasztikusan megváltozott, amikor egyik nap Alison nem érezte jól magát és egyre betegebb lett.
Megállapították, hogy IBS-e, azaz irritábilis bélszindrómája van. Ezután azonban minden csak még rosszabb lett:
Alison hasa egyre nagyobb lett, hamarosan már a lábai is duzzadni kezdtek.
Mindeközben megszületett az unokája, aminek próbált nagyon örülni, de közben kétségbeesetten nézett szembe a félelmével: lehet, hogy nem sokáig lesz már a családdal.
Egy este nagyon görcsölni kezdett, kórházba szállították, ahol egy sor vizsgálatot végeztek el rajta. Gyanakodtak cisztára, daganatra, de végül a legmeghökkentőbb dologgal álltak elé az orvosok.
Kiderült, hogy egy baba növekedett a hasában. 26 évvel azután, hogy Alison-nak azt mondták, valószínűleg már nem lehet gyermeke, kiderült, hogy mindazok a tünetek, amiket IBSZ-ként diagnosztizáltak nála, valójában a terhesség tünetei voltak.
Ekkor Alison már 32 hetes terhes volt. Mindössze 8 héttel később világra hozta Bobby nevű kisfiukat.
“Igen, az élet sokszor meglep minket. Mikor azt hiszed, az élet jó hozzád, még mindig lehet jobb is” – mesélte boldogan Alison.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!