A fiatal pár közös gyermeke születésére készült, amikor kiderült, ki is a biológiai apjuk
|Egy 24 éves Reddit felhasználó rájött, hogy 25 éves felesége valójában a lánytestvére. A férfi elmondta, hogy a feleségével már 8 éve vannak együtt és teljes izgalomban várták első közös gyermekük érkezését.
Egyiküknek sem volt tudomása róla, hogy közös a biológiai édesapjuk, akinek gyakorlatilag semmi köze nem volt a felnevelésükhöz. A leendő apuka leírta, hogy a biológiai apja elhagyta őt és édesanyját, és ugyanezt tette a feleségével és annak anyjával is. Egyik anya sem nevezte meg az anyakönyvi kivonaton az édesapát.
Végeredményben úgy derült ki, hogy közös apától születtek, hogy az anyósa, felesége édesanyja elmondta, hogy mi volt a lánya igazi apjának neve. Ekkor jött az óriási ledöbbenés.
Hogy biztosra menjenek, a fiatalok végeztettek egy DNS-tesztet, amely megerősítette, hogy féltestvérek. Ennek ellenére az érzéseik nem változtak és nem akarnak elválni egymástól.
Az aggodalom pedig a legnagyobb részben a közös gyermekük iránti, hiszen egyikük sem akarja, hogy bármilyen baja legyen a kicsinek, ám abortuszra sem lenne képesek
A 24 éves férfi most a Reddit internetes oldal felhasználóit kérdezgeti, hogy mit tennének a helyükben.
Te milyen tanácsot adnál nekik?
(Forrás: tudasfaja.com)