A fiatal orvos két héttel a szülés után félrehívja az anyukát, hogy “lenne itt még valami”: a nő pedig csak hebeg-habog
|Egy szülés után általában mindenki kimerült: a szülésben közreműködő orvosok és ápolók éppúgy, mint az édesanya, vagy például a szülésnél jelen lévő lévő édesapa.
Fáradtsággal vegyes, mérhetetlen nagy örömmel együtt járó percek ezek, különösen, ha a szülés minden különösebb komplikáció nélkül megy végbe.
Erik, egy az Amerikai Egyesült Államokban dolgozó nőgyógyász azonban még arra is szakít időt, hogy a szülést követően saját, személyre szóló tárggyal is meglepje az ifjú anyukát és a kisbabát. Méghozzá egy saját maga által hímzett és varrt, gyönyörű takaróval.
„A takarókat kezdettől fogva magam varrtam – idézi fel az első szárnypróbálgatásokat Erik doktor –, de a hímzést egy nálam sokkal gyakorlottabb hölgyre bíztam.
A közös munkánk kezdete után nem sokkal el kellett költöznie, így nem maradt más választásom, meg kellett birkóznom a hímzés tudományával is.
Ma már nem jelent gondot számomra, hogy a takarókra ráhímezzem a baba neve mellett a születési dátumát, súlyát és testhosszát” – meséli nagy örömmel.
Az ajándék átadásának is külön ceremóniája van: “Lenne itt még valami” – kezdi a doki, majd előhúzza a csodás ajándékot, amitől a kismamák rendszerint elalélnak.
“A kislányom két hetes ellenőrzésén bejött és azt mondta, hogy: „Lenne itt még valami” majd odahozta ezt a gyönyörű rózsaszín takarót – mondta boldogan az egyik ifjú anyuka.
“Csak hebegtem-habogtam, hirtelen szólni se tudtam a meglepődöttségtől és az örömtől”.
(Kép: Riverwood Healthcare Center)
Csodás gesztus ez a lelkes dokitól, ő is egy igazi hétköznapi hős, minden elismerésünk azért, amit csinál!
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!