A férj komában volt: a feleség elvitte hozzá újszülöttjüket, ennél jobbat nem is tehetett volna

James Spence súlyos motorbalesetet szenvedett: koponyája betört, agya is károsodott. Párja 38 hetes terhes volt. Nem lehetett tudni, megéli-e gyermeke születését.

A 25 éves férfi sérülése olyan súlyos volt, hogy az orvosok mesterséges kómába tették, gépek tartották életben. Élet és halál között lebegett, amikor élettársa, Charlene Pope világra hozta kisfiukat, Cartert augusztus 8-án.

A 29 éves asszony attól félt, hogy a kicsi soha nem fogja látni édesapját, ezért fogta az alig pár órája született kisbabát, és elvitte szeretett párjához.

Csodák csodájára a férfi két nappal később (tíz nappal a horrorisztikus baleset után) visszanyerte tudatát.

Charlene biztos abban, hogy a „felébredésben” nagy szerepet játszott a kicsi fiuk látogatása – ezt alátámasztja a traumatológia vezető orvosa, Ben Walton is.

James az első hetekben még semmire nem emlékezett, de az emlékei fokozatosan visszatértek, és járni is újra megtanult.

Karácsonyra már hazamehetett párjához és 9 éves lányukhoz, Jayához, így az ünnepeket együtt tudták tölteni.

A történtek hatására pedig megtette a következő nagy lépést is: megkérte gyermekei anyjának kezét, és össze is házasodtak.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Forrás: blikkruzs)