A fehérorosz elnök szerint, ha minden így megy tovább, küszöbön a 3. világháború

Alexander Lukasenka fehérorosz elnök szerint a nyugat Oroszországgal szembeni szankciói a harmadik világháborúba taszíthatják Oroszországot, miután Vlagyimir Putyin készültségbe helyezte nukleáris erőit.

Lukasenka megjegyzései az után hangzottak el, amikor Kijev és Moszkva megállapodott abban, hogy béketárgyalásokat folytatnak a fehérorosz határon.

Az ukrán elnök, Zelenszkij ugyanis elismerte, hogy nem bízik a tárgyalás pozitív végkimenetelében, de hozzátette: tartozik a népének azzal, hogy legalább megpróbálja.

A fehérorosz elnök az Oroszország ellen hozott szankciókról szólva kijelentette: ”

“Most sok beszéd folyik a bankszektor, a gáz, az olaj és a SWIFT ellen. Ez rosszabb, mint a háború.”

Lukasenka szerint ugyanis ez Oroszországot és a világot egyenesen a harmadik világháborúba taszítja.

“Itt visszafogottnak kell lennünk, hogy ne essünk bajba. Mert az atomháború mindennek a végét, a világvégét jelenti” – hangsúlyozta Lukasenka.

Amerikai tisztviselők úgy vélik, hogy az orosz invázió nehezebb és lassabb , mint ahogy azt Moszkva elképzelte.

Ez pedig felkelti az aggodalmat, hogy Putyin még drasztikusabb módszerekhez fog folyamodni és még kegyetlenebb fegyvereket készül bevetni.

Nyugati szakértők szerint az egész világ a háború szélére sodródott azzal, hogy Oroszország készenlétbe helyezte az atomfegyvereit.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: Northfoto)