A Facebookon élőben közvetítették az istentiszteletet, amikor elrabolták a lelkészt: videó örökítette meg, hogyan is történt mindez

A Facebookon élőben közvetített húsvéti templomi szertartás közben elraboltak Haitiben egy lelkészt és három másik embert – közölte a helyi média.

A felvételen látható, amint a templomi kórus két tagja a lelkész mellett, az oltárnál állva énekli a himnuszt, majd egyikük hirtelen eldobja a mikrofont, és mindhárman megpróbálnak elbújni az oltárnál. Még szól a zongorakíséret, amikor megjelenik egy fegyveres, és elkíséri őket.

A Facebookon és a YouTube videomegosztó portálon látható emberrablás a Hetednapi Adventista Egyház egyik felekezetének templomában történt, a főváros, Port-au-Prince peremén fekvő Diquini városnegyedben.

Gregory M. Figaro, akinek az apja, Greger Figaro alapította a felekezetet, elmondta a Miami Herald című lapnak, hogy nyolc-tíz fegyveres érkezett két gépkocsival a templomhoz, és a lelkészen kívül elrabolt még három embert, köztük a zongoristát.

Az utóbbi években Haitiben elharapózott a bűnözés, és gyakoriak a hasonló, váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások, amelyek már-már megbénítják a haiti gazdaságot és társadalmat.

Itt láthatod videón is a történéseket:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)