Norma Cook és Chris Salvatore évekkel ezelőtt találkoztak, akkor, amikor Chris, a színész, Norma, az idős 89 éves lakberendező szomszédja lett. Hamar nagyon jóban lettek, a kezdeti köszönések után jött egy bemutatkozás is, beszélgetés, az asszony aztán már a cicáját is bemutatta Chrisnek.
Aztán az egyik ilyen hosszabb beszélgetés alkalmával kiderült, hogy Normát rákkal diagnosztizálták. Az asszony állapota egyre csak romlott, így Chris elhatározta, hogy ahol csak tud, segíteni fog neki.
Kis idő múlva azt is felajánlotta az idős hölgynek, hogy költözzön be hozzá, így nem kellett az ápolóért fizetnie. Chris szerette volna, ha Norma utolsó napjai békében telnek.
„Annyira örülök, hogy megadhattam neki ezt az ajándékot, hogy utolsó napjait egy igazi otthonban, a lakásomban tölthette. Hogy gondoskodni tudtam róla” – mondta a férfi.
Már 3 éve annak, hogy Norma elhunyt, de Chris azóta is a legnagyobb szeretettel emlékezik meg róla, mint például ebben az idei bejegyzésében.